2011. január 31., hétfő

A célról az osztályról és a költségekről.

Kedves Támogató!
A Kaposvári Egyetem negyedik évfolyamos színművész hallgatói vagyunk. A 2009-2010-es tanévben létrehoztunk egy Cseh Tamás emlékestet Füst a szemben címmel. A nemrég elhunyt Cseh Tamás dalaira épülő produkciónkat az osztály tagjai adják elő, saját megközelítésben, saját hangszereléssel.
A produkció meghívást kapott a New York-i Magyar Házba (213 East 82nd Street New York, NY 10028) és a Washingtoni Magyar Nagykövetségtől (3910 Shoemaker Street, NW, Washington, DC 20008) hogy a New Yorkban és Washingtonban élő magyarok is örömüket lelhessék benne.
Utunkat végigkíséri a Magic Hand Film kft. három munkatársa, akik dokumentumfilmet készítenek az útról, a fellépésekről. Filmünk a tervek szerint országos televíziók műsorában is helyet kap majd, erről még folynak az egyeztetések. A dokumentumfilmben természetesen szeretnénk feltüntetni minden támogatónkat, aki hozzájárul utunk sikeres lebonyolításához.

A meghívás szerint a washingtoni szállást és a koncertek megszervezését vendéglátóink vállalják,
az egyéb költségeket (new yorki szállás és az utazás) magunknak kell biztosítani, amely összeg 
előteremtése – lévén, hogy tanulók, és nem aktív keresők vagyunk – nagy nehézségekbe ütközik.
A Kaposvári Egyetem és Kaposvár városa a Polgármester úr támogatásával a költségek egy részét biztosítja, a másik részét nekünk kell előteremteni.
Ez okból fordulunk Önökhöz. Kérjük Önöket, támogassák a „Kaposvári Színészképzésért” Alapítványt

„Kaposvári Színészképzésért” Alapítvány


Képviselő neve: Dr. Csáki Judit
Székhelye: 7400 Kaposvár, Dobó I. u. 29.
Levelezési cím: 7400 Kaposvár, Bajcsy Zs.u.10.
Cégbejegyzési száma: Pk. 60.134/2009./2/1.sz.
Adószáma: 18001082-1-14
Bankszámlaszáma: 11600006-00000000- 39589446


A Mohácsi-osztály (2007-2012)
A Kaposvári Egyetem negyed éves színészhallgatói vagyunk. Az osztály tagjai Béli Ádám, Boros Anna, Decsi Edit, Formán Bálint, Horváth Szabolcs, Vitányi-Juhász István, Kárpáti Pál, Keresztény Tamás, Kiskamony-Szalai Lilla, Lábodi Ádám, Lovas Rozi, Porogi Ádám, Váncsa Gábor. Osztályfőnök: Mohácsi János.

Eddigi produkcióink:

Szép Ernő egyfelvonásosok ; rendezőtanár: Babarczy László
Brecht songs ; rendezőtanár: Znamenák István
Neil Simon: Pletykák ; rendezőtanár: Balikó Tamás
Egressy Zoltán: Portugál ; rendezőtanár: Balikó Tamás
Játszma; koreográfus: Uray Péter
CsárdásMiska (operettrészletek) rendezőtanár: Znamenák István, Mohácsi János
Csehov.zip ; rendezőtanár: Anger Zsolt, Bal József
Henry Fielding: Tom Jones ; rendezőtanár: Felhőfi-Kiss László
Cseh Tamás: Füst a szemében ; zenei vezető: Rozs Tamás
H.C. Andersen: A Kis hableány (Csiky Gergely Színház előadása)
rendezte: Kelemen József
W. Shakespeare: Vízkereszt ; rendezőtanár: Mohácsi János
Pirandello: Hat szerep szerzőt keres ; rendezőtanár: Kocsis Pál
ÚjRH (a 80-as évek magyar underground együttesek dalai)
zenei vezető: Némedi Árpád, Zságer-Varga Ákos


A 2009-2010-es tanévtől kezdve rendszeresen fellépünk a Merlin Színházban. Állandó meghívottak vagyunk a Pécsi Országos Színházi Fesztivál (POSzT) programjára.
Cseh Tamás produkciónkkal eddig számos városban megfordultunk (többek között Nagykanizsa, Zalaegerszeg, Kőszeg, Esztergom, Balatonföldvár). Felléptünk Cseh Tamás egykori lakóhelyén Kővágóörsön, halálának évfordulóján a korábban általa vezetett Ördögkatlan Fesztiválon, legutóbb pedig születésnapi emlékkoncertjén a Bárka Színházban. Prudukciónk lelkes támogatója Bereményi Géza szövegíró-rendező és Bérczes László rendező, Cseh Tamás korábbi munkatársa.


Az Egyesült Államokba utazás költségei
A Kaposvári Egyetemtől pályázat útján 425.000 Ft-ot kapunk, Szita Károly Polgármester úr szóbeli ígérete alapján a város önkormányzata ugyanennyivel járul hozzá a költségekhez.
A repülőjegyek költsége hozzávetőlegesen 1.900.000 Ft. A szállás és egyéb költségeket magunk fedezzük.
A New York-i és washingtoni koncertjeink ingyenesek lesznek mivel nem szeretnénk a munkavállalási vízum kiváltásának tortúrájába keveredni, így a Magyar Ház és a Washingtoni konzulátus nem tud nekünk fizetni.
A New York-i 6 éjszakai szállásunk a konzulátus ajánlásával a Sanctuary Guest Suitesban lesz. (73 E 3rd Street Suite BW, East Village of Lower Manhattan)

A szállás költsége 35 dollár fő/éj, összesen 2730 dollár.
A Washingtoni három éjszaka szállást a konzulátus biztosítja a nagykövetség vendéglakásában. A New York-i Magyar Kulurális Központ vállalta hogy segít a közönség szervezésében.

A Magyar Köztársaság Nagykövetségének Meghívólevele